Galéria

Klikkelj a szövegre, vagy a fényképre és megnyílik a rendezvény albuma!



Tavaszváró sportnap

Február 11-én délelőtt kinyitottuk a Csanádi Imre Általános Iskola tornatermének kapuit, hogy az egészség jegyében különféle sportágaknak helyet adjunk. Így volt itt: tollaslabda, asztalitenisz, floarball, foci, torna, kosárlabda. Akinek már bent nem jutott hely, ő az előtérben csocsózhatott, kézműveskedhetett és zöldséget, gyümölcsöt fogyaszthatott.Programunkat a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatta.



2017.01.24. Teadélután

Január 24-én délután a Zámolyi Mesevár Óvoda tornaterme adott helyszínt az év első programjának, egy testet-lelket melengető teadélutánnak. Elsőként Frey Margit mentálhigiénikus beszélt a folyadék, különösen a víz fontosságáról az életünkben, mindennapjainkban. Majd Supliczné Tóth Mária fitoterepauta készített nekünk különböző gyógyteákat, miközben beszélt a hatásukról.



Mindenki karácsonya

December 18-án a negyedik adventi vasárnapot együtt tölthettük a Művelődési Házban. Játszóházzal és társasjátékokkal indult a délután, feldíszítettük a Mindenki karácsonyfáját, gyertyát gyújtottunk, csillagszóróztunk és közösen énekeltünk, beszélgettünk, teáztunk.



Őszi túra

Október 22-én, egy gyönyörű napsütéses napon hagyományainkhoz híven újra elővettük a bakancsot, hátizsákot és nekivágtunk egy vértesi gyalogtúrának az őszi erdőben. Csodálatos élményekben volt részünk. Lovaskocsival érkeztünk az ebéd helyszínére.



Játszóház

Október 8-án tartottunk a kisgyermekes családoknak játszóházat, mely során bemutatkozott egyesületünk. A gyermekek vidám játéka mellett lehetőségünk nyílt beszélgetni a szülőkkel, kérdésekre választ adni, hogy milyen céllal és milyen feladatokkal dolgozunk.



2016. augusztus 2-7.

Nyári táborunk az idei évben Kemence külterületén egy gyönyörű völgyben volt. Élvezhettük a háborítatlan természet szépségét és nyugalmát. Felfrissülten, kipihenten tértünk haza.



2016 május

Április 30-án megtartottuk hagyományos májfaállító rendezvényünket. A májusi programjaink között volt a csókakői kerékpártúra és a közgyűlés.



2016 március

Márciusi programjaink között volt sportnap, húsvéti készülődés, nemzeti ünnepünk alkalmából tiszteletadás és koszorúzás, húsvéti szőlő-hegyi kirándulás, tojáskeresés.



Nyári kerékpártúra

Június 7-én kerékpártúrát szerveztünk, hogy megnézzük a nyári mezőt és meglátogassuk a tavaly októberben átadott csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumot. A gyerekeknek persze a legizgalmasabb rész a Vértes jellemző élőhelyeit és állatvilágát bemutató dioráma volt a múzeumban. Nekivágtunk a Panoráma tanösvénynek és a sziklabérc tetejéről csodálatos látványban volt részünk. Igazán puhára megfőtt a pörkölt, jóízűen falatoztunk a pléden.



Majális

A sok-sok év alatt hagyománnyá vált, hogy április utolsó napján, ha esik, ha fúj, ha süt a nap, a falu apraja-nagyja összegyűlik a régi játszótéren és gyerekzsivallyal tölti be a teret. A Kákics együttes egy kedves zenés mesejátékkal szórakoztatott bennünket, a végén azért a kecsét is megleltük. A mese után egy kis játékkal és tánccal is megmozgatta elzsibbadt tagjainkat Ákos bácsi. A lányok ezután szépen feldíszítették a fát színesebbnél színesebb szalagokkal és már csak a fiúkon volt a sor, hogy felállítsák az idei májfát. Nem kellett sokat várni és az esti fényekben szépen pompázott a színes májfa. Megérkezett a Zámolyi Zengedezők kórusa, akik szép népdalaikkal kedveskedtek nekünk ezen a szép magyar ünnepen.



Húsvéti mulatság

Az idei húsvétot is együtt töltötte a csapatunk. Finom vacsora és zeneszó mellett gyorsan telt az idő és előkerülhettek a locsolók. A kölnitől illatozó lányok újult erővel táncoltak. A fiúk pedig megkapták becses jutalmukat.



Szilveszteri mulatság

Az év utolsó napján már nemcsak a meghittség volt porondon, hanem a mulatság, vidámság is. Az ízletes és kiadós vacsora után jól esett a tánc, a nevetés. Éjfélkor a csillagszórók fénye kihunyt, szállt a konfetti és trombitaszó, s együtt kiáltottunk boldog új évet mindenkinek! Összecsendült a sok pohár és folytatódott a mulatság.



Karácsonyi délután

Az idén kerekasztalos, meghitt baráti légkört teremtettünk. Kis karácsonyfánkat együtt feldíszítettük, majd meggyújtottuk az adventi koszorú gyertyáit közös énekléssel. Mindannyian, akik eljöttünk, hoztunk számunkra egy kedves verset, éneket, mesét, táncot, ezzel ajándékozva meg a barátunkat. Azt hiszem, igazán szép és békés délután volt ez: a szépen megterített asztalon mézeskalács és sütemény, meleg tea. A csillagszóró, a gyertya fényeivel és az ünnepi dalokkal együtt a karácsony szeretete töltötte el mindenki szívét. A karácsonyfa alól megint kerültek elő ajándékok, amiket köszönünk szépen.



Mikulásfalva

Az idei karácsonyi készülődésünk egyik állomása Nagykarácsonyban a Mikulásfalva volt. Igazi élményt nyújtott mindenkinek. Sok titkot megtudhattak a kicsik és nagyok a Mikulástól és segédeitől, a Manóktól. Megköszöntük a kedves mesét és csomagokat, majd folytattuk felfedező utunkat. Megtaláltuk a Mikulás szánját is, és a szemfüles gyerekek az állatsimogatónál megleshették a szarvasokat is. Az udvaron ugyan a szánnal nem, de a kisvonattal utazhattunk egyet, majd betérhettünk a játszóházba, ahol ugrálhattunk örömünkben és fáradhatatlanságunkban. Végül egy vidám koncerten is részt vettünk, ahol még a színpadra is felmehettek a gyerekek a Mono Manó Zenekarhoz.



Őszi gyermekbarátos kirándulás a Vértesben

A kellemes októberi napsütés és a ragyogó táj most is túrázásra csábította csapatunkat. Ottó bácsi és Nusi néni a lelkes vezetőink, akik mindig találnak egy megfelelő útvonalat, hogy élvezhessük az ősz szépségét. Idén is Gántról indultunk, viszont most a Gránás felé vettük az irányt, ott jártuk be a szőlőhegyeket és dombtetőket.



Szelestei nyári tábor

Az idei év nyári táborát Szelestén töltöttük idilli környezetben, békés, nyugodt helyen. Fürdőzés, labdázás, kerékpározás, séta, városnézés volt a fő program.



Majális

Hagyományainkhoz híven az idei év április utolsó napján is megtöltöttük a régi játszóteret gyerekzsivallyal, nevetéssel, zenével, tánccal és finom illatokkal. A lányok szép színes szalagokkal díszítették a májfát, amit a legények pillanatok alatt felállítottak. Közben a Kákics együttes is megérkezett és kezdődhetett a zenés mesejáték. A mese végére mindenki tánca perdült a vidám zenére, mert hát a juhásznak jól van dolga…. A nagy tánc után mindannyiunknak jólesett a finom bográcspörkölt. Az asztaloknál ülve beszélgetéssel és nótázással zárult ez a szép nap.



Mikulás-napi Táncház

December 8-án a Fejér Megyei Könyvtár finanszírozásában a Szedtevette zenekar táncházat tartott számunkra. Kicsik és nagyok együtt ropták a táncot szó szerint kifulladásig, s aki mégsem tartott velünk a táncba, ő segített az éneklésben. Megérkezett a Télapó is nagy piros zsákjával, tele ajándékkal és virgáccsal, hiszen „vannak még rossz gyerekek”, ahogy egy dal is felhívja rá a figyelmet. Kedvesen köszöntöttük, majd a gyerekek szebbnél-szebb énekekkel, versekkel szórakoztatták.



Szilvásváradi gyermekbarát nyári tábor

Az idei év hagyományos nyári tábor helyszíne Szilvásvárad volt. A gyerekek hamar birtokba vették a játszóteret és a medence körüli pihenőágyakat. A látnivalók, amelyeket együtt fedeztünk fel: a Kocsi múzeum, a híres lipicai ménes, a Pallavicini kastély parkja, a Millenniumi tanösvény és kilátó, a Szalajka-völgy és az egri fürdő. Az utolsó nap gyorsan eltelt a jól összeszokott csapatnak, de az úgynevezett akadályverseny most sem maradhatott el. A táborról íródott verseket hallgatva elmondhatjuk, hogy igazán jól sikerült ez a tábor is.



Nyári napközis tábor

Egy hét felhőtlen szórakozás, kicsik és nagyok együtt egy bandában. Talán ez jellemezhetné a legjobban az idei táborunkat. Volt itt kézműveskedés, sport, kirándulás Börgöndpusztára, a gárdonyi és fehérvári strandra, Zámoly megismerése közelebbről, Helyőrségi Klub látogatása. Kacagás és móka.



Majális

Eljött ismét április utolsó napja, s akik ismernek Bennünket, tudják, hogy a régi játszótéren újra összegyűl a nagy csapat ilyenkor. Öröm volt látni a sok gyermek arcát, akik vagy a naptól vagy, a játéktól kipirosodott arccal mozogtak a téren. A szalagokat és hímzett zsebkendőket felkötöttük a májfára. A legények nekiveselkedtek és pillanatok alatt fel is állították a májfát.



Farsangi mulatság

Farsangon innen, vízkereszten túl – szólt a felhívás, hogy immár elérkeztünk a farsang időszakába, mulatozzunk újra együtt egy délután. A Kákics együttes tagjai elevenítették fel a régi hagyományokat, a tőlük megszokott igényes szép magyar zenével és humorral ízesítve.A gyerekek-felnőttek hamar jelmezbe bújtak, hogy így csaljanak még mosolyt az arcunkra.Baráti beszélgetéssel, teázással és fánk majszolással zárult ez a vidám este.



Szilveszteri mulatság

Hagyományainkhoz híven a szilveszteri mulatságunkon együtt búcsúztattuk az Óévet és köszöntöttük az Újévet.



Mindenki karácsonya

A negyedik adventre már ajándékműsorral készültünk.
Közösen feldíszítettük a Mindenki karácsonyfáját, majd vendégeink, a Gánti Szent Vendel énekkar adott elő egy kedves műsort. Ezután lelkes tagjaink is megleptek bennünket egy rövidke műsorral.
Az estét kellemes beszélgetés és teázás zárta.




Harmadik advent

Egy héttel később a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún. A délután folyamán készültek karácsonyi harangok, mézeskalácsok, díszes fűszerkeverékek üvegekbe.
Majd vidám lucázással zárult az este.




Második advent

Advent második vasárnapján egy kedves mesejáték várta a gyermekeket, felnőtteket egyaránt. Egy színházi társulat mutatta be a Holle anyó megzenésített történetét. Ezután a kis frissítő alatt a gyerekek már dúdolták a Jöjj el kedves Télapó énekét és lám-lám, a Mikulás bácsi idén sem felejtette el a zámolyi gyerekeket.



Első adventi játszóház

December 2-án ismét összegyűltünk a Faluházban, hogy elkészítsük együtt az adventi koszorút, ajtó - vagy asztaldíszt. Miután mindenkinek elkészült a koszorúja, együtt gyújtottuk meg az első gyertyát és Ottó bácsi verset olvasott fel nekünk az ünnepről. Egy kis frissítő után együtt mentünk át a karácsonyi vásárba, hogy meghallgassuk a Zengedezők karácsonyi dalait.



Tökparádé

Mi is összehívtuk a kis társaságot, töltsünk együtt egy kellemes délutánt. Természetesen a tökfaragás volt a sláger, de készítettünk különböző füzéreket és baglyokat is. Egy-egy tagunk, illetve felkért vállalkozó segítségével étel-ital bemutató sarok is létrejött, amelyeket szép díszítés foglalt keretbe. Mire besötétedett, a tökfaragással mindenki elkészült és az udvaron sorakoztak fel a különböző tökfejek, de a legnagyobb sztár mégis a tökkígyó volt. Ijesztően és barátságosan világítottak a kis lámpások a sötétben.



Gánti kirándulás

A négynapos ünnep utolsó reggelén felkerekedtünk, hogy tegyünk egy kellemes sétát az őszi természetben. A reggeli nap még sejtelmesen fénylett át a hajnali ködön, varázslatos tájjá alakítva a Gánt feletti erdőséget. Növényismereti órával is felért a kis séta, és sok termést is tudtunk gyűjteni. Utunk során az egyik pihenő Kápolnapusztán a temetőnél volt. Tisztelegtünk a síroknál és sétáltunk tovább a Vörösmarty-forráshoz. A közeli vadászházhoz még felsétáltunk, és a gyerekek vidáman játszottak a kis ligetben, fára másztak, leveleket gyűjtöttek, labdáztak.



Őrségi nyári tábor

Vadása-tó partján áll egy kicsi panzió, ez ad otthont a nyári táborunknak. Kártya, sakk, ping-pong, játszótér, túra, foci, medence, vadászmúzeum, veleméri templom, Pityerszer. Mindenféle élmény, amit az Őrség magában rejt. Sok-sok vidám együtt töltött perc.



Nyári napközis tábor

Rövid programsor: Hétfő: bábkészítés, csocsóbajnokság. Kedd: Pákozdon üzemlátogatás, Bella-tó, strandolás. Szerda: sportolás, szélsárkány és madárijesztő készítés. Csütörtök: szőlőhegyen túra, sárkányeregetés a kerekszenttamási romnál, lekvárfőzés, üvegfestés. Péntek: móri Lamberg-kastély és parkja, Wekerle-szobor, Bormúzeumban ebéd, strandolás.



Anyák-Apák napja

Május második vasárnapja immár több éve a gyermekbarátosok számára az Anyák-Apák napját jelenti. Idén is lelkesen készülődött kicsi és nagy, hogy kifejezze háláját, szeretetét. A megtanult verseket és énekeket a meghatottságtól és elérzékenyüléstől sokszor mégsem tudtuk úgy előadni, ahogy szerettük volna, de bízunk benne, ezt mindenki megbocsátja! A rövid kis műsor után meghitt beszélgetés vette kezdetét a tea és sütemény mellett.



Majális

Az elvarázsolt játszótér – A gyermekbarátok vezetősége gondolt egy nagyot és valódi játszótérré varázsoltatta egy délutánra e helyet. Volt ott kosaras körhinta, amit a nagyobb gyermekek hajthattak és a kisebbek utazhattak, csiga futóverseny, vesszőkarikával célba dobás, diótörés, gólyalábazás, teknőből horgászás, búza őrlés. A lányok színes szalagokkal feldíszítették a fát, amit a fiúk-férfiak fel is állítottak a tér közepére. Az Őszidő nyugdíjasklub és a Zengedezők lelkes tábora egy-egy kedves népdal csokorral köszöntötte a majálist és a megjelenteket.



Csókakői kerékpártúra

És mégis mozog a Föld – A zámolyi gyermekbarátosok a Föld napja tiszteletére megmozdultak és kerékpárra pattanva hosszú kígyózó sorban tekertek át Csókakőre a várhoz. Megérkezett Elemér bácsi is díszes ruhájában, aki röviden elmesélte a csókakői vár történetét és bemutatta az íjakat, amelyeket ők, mint várbarátok és hagyományőrzők használnak. Rendhagyó helyszínen ugyan, de minden előírásnak megfelelve a délután folyamán megtartottuk éves rendes közgyűlésünket is.



Húsvéti mulatság

Az idei húsvéti mulatságunkkal ismét egy hagyományt elevenítettünk fel, az úgynevezett batyus bált. Vidám csapatunk lelkesen készülődött az ünnepre, együtt díszítettük a termet, a lányok festették a tojásokat, a fiúk tanulták a locsolóverset. Az asztalok megteltek finomságokkal, szólt a zene, tehát minden adott volt a felhőtlen mulatságra, ami nem is váratott magára.



Farsangi mulatság

Maszkabál – kicsit másképp. A délután kezdetén még készültek színes álarcok, majd gyerkőcök bújtak maskarába. De a Dezső család sem tétlenkedett, kicsit megtréfálták a Didergő királyt, amin a vidám közönség jóízűen mulatott. Záró akkordként következett a fánkparádé.



Szilveszter

A szilvesztert is együtt töltötte kis csapatunk, igazi, vidám hangulatban búcsúztattuk az óévet, majd együtt elénekelve a Himnuszt, csillagszóróval, trombitaszóval köszöntöttük az új évet.



Mindenki karácsonya

A negyedik adventen már nem kézműveskedéssel készültünk az ünnepre, hanem egy kis műsorral. A Mindenki karácsonyán feldíszítettük a fenyőfánkat, majd vendégeink, akik a székesfehérvári honvédség nyugdíjasaiból verbuválódtak énekkarrá, adtak elő egy kedves műsort. Ezután a tagtársaink is készültek egy rövidke, bár megható műsorral. Az estét kellemes beszélgetés és teázás zárta.



Harmadik advent

Immár a harmadik gyertyát is meggyújtottuk az adventi koszorún. A délután folyamán készültek mécsesek és képeslapok. A nap zárásaként pedig együtt énekeltük a Mennyből az angyalt... és kívántunk mindenkinek vidám, békés készülődést.



Második advent

A második adventen mikulásos ajándékok készültek, majd egy bábelőadás következett a Mikulás kesztyűjéről és a nagy várakozások után maga a Mikulás is meglátogatta a gyermek csapatot, akik szép versekkel és énekekkel köszöntötték.



Első advent

Az első adventi játszóházban elkezdődött a karácsonyi ajándékok készítése: ajtódísz fűzfavesszőből termésekkel díszítve, csillagok, fenyőfák varrása filcből, festett díszek. Madáretetők is készültek, hogy a hideg téli napokon a kedves kis madárkáink se éhezzenek. Végül meggyújtottuk az első gyertyát a koszorún.



Őszi családi nap: túra és tökparádé

A borongós hideg napok után igazi arcpirosító időben volt részünk. Gánt központjában Nusi néni egy kedves őszi verssel köszöntött minket. A harasztos ösvényen kellemesen lehetett sétálni és úton-útfélen belebotlottunk valami érdekesbe, a zacskók is hamar előkerültek, megkezdődött a gyűjtögetés. A túra a Kitelepítési emlékműnél végződött. Itthon már meleg teával és ebéddel vártak Bennünket. Hamar megpihentünk, és már kezdődhetett is a tökfaragás. Készültek a szebbnél szebb töklámpások.



Tótvázsonyi nyári tábor

Az idei nyári tábor színhelye Tótvázsonyban a Bakony Hotel volt. A hotel már önmagában nagy kikapcsolódási lehetőséget adott: szép nagy park, focipálya, szabadtéri sakk, natúr medence és az úgynevezett dühöngő. Itt volt ugyanis a ping-pong asztal és a csocsó, illetve volt nagy közösségi terme, ahol lehetett társasozni, beszélgetni, kártyázni. Felkerestük Nemesvámoson a Baláca-pusztai római kori villát és gazdaságot, Vöröstón a Kálváriát, a Kab-hegyi kilátót, Nagyvázsonyban a Kinizsi-várat, az örvényesi vízimalmot és Balatonfüredet is.



Nyári szabadidős napközis tábor

Július 4-8-a között megtartottuk a nyári szabadidős napközis táborunkat, melyen 46 gyermek vett részt. Önkéntes felnőttek vigyáztak rájuk, készítették a tízórait, uzsonnát, szervezték a programokat, kísérték az ebédre őket. Minden napra jutott újabb élmény: gyékényezés, sátorállítás, sorverseny, laktanya látogatás, séta a tatai tóparton, kisvonatozás, filmvetítés, horgászás, céglátogatás, séta a Kék-hídhoz, fehérvárcsurgói kastély megtekintése, túra a Gaja-völgyben, fürdőzés Bodajkon, kerékpártúra az Orondi-pusztára, kézi aratás bemutatása.



Veszprémi kirándulás

Tanévzáró és szünidő nyitogató kirándulást tettünk a kis csapatunkkal először Veszprémbe az állatkertbe, ahol a nagy újdonság a vörös panda volt, aki az elmúlt héten érkezett. A csapat kis része a városi sétát választotta. Az eső ellenére is mindenki kellemes sétát tett. Több verzió állt fenn az időjárás függvényében, mivel nem tisztult az ég, maradt a fürdőzés. Így irány Pápa, a gyerekek nagy örömére. Ott aztán volt lubickolás, épp csak az ebéd idejére jöttek ki a medencékből.



Májfadöntés és szalonna-party

Június 4-én újra összegyűlt a kis csapat a régi játszótéren, hogy a büszkén felállított májfát a hagyományoknak megfelelően ki is döntsék. A fiúk erejüket összegyűjtve pillanatok alatt eldöntötték a mostanra már megkopott szalagos fát és meggyújtották a tüzet, hogy az éhes gyerekek hamar elkezdhessék sütni a szalonnát, sonkát, hagymát. Amíg nagyon lángolt a tűz, focizhattak, zsíros kenyeret ehettek, de a sláger a lufifújás volt. "Marika néni, kaphatunk még lufit?" - hangzott minden felől.



Anyák-apák napi ünnepély

Szeretettel és nagy izgalommal adták elő kicsik és nagyok a megtanult dalokat, verseket és zeneszámokat. A projektoros kivetítőn a műsorszámokat aláfestő megható képeket csodálhattunk.
Bár az apák napjának ünneplése kis hazánkban még nem igazán elterjedt, fiataljaink gondoltak rájuk is. Szem nem maradt szárazon a Virág, Flóra, Mónika és Niki előadásában elhangzott, édesapákról szóló versek hallatán.
E délután az Őszidő Nyugdíjasklub tagjait is szeretettel vártuk, mert az ünnepi köszöntés a nagymamák, nagypapák, dédik tiszteletére is szólt.



Majális

Az idei majálist is a régi játszótéren töltöttük. Délután a gyerekeket különböző programok várták: arcfestés, zsákbanfutás, foci, hullahoppkarikázás, lufifújás, lepényevés és még sorolhatnánk. A frissítő zápor után a test is felfrissült a Zumba edzés során. Közben a lányok feldíszítették a májusfát, amit a fiúk fel is állítottak nagy büszkén. Aki mindezek után megéhezett, ehetett zsíros kenyeret és bográcsos pörköltet.



Pusztavámi kerékpártúra

A Föld napjához közel eső szombaton sokak nagy örömére elérkezett a kerékpártúra napja. A buszfordulóban gyülekezett szépen a tömeg, kicsi és nagy, fiatal és idősebb, majd nyeregbe pattant mindenki. Az első pihenő Csákberénynél volt, majd a nagy emelkedőnél jött a séta szakasz. Ezt az emelkedőt legyőzve jöhetett egy könnyed és izgalmas lejtő és váratlanul meg is jelent előttünk a tábla, itt a halastó, a célállomás. A nyuszi is fészket rakott a fa alatt, megörvendeztetve a kicsiket. A jóízű paprikás krumpli után tojások után kutattak a kisebbek az erdőben. Ebéd után újult erővel túljutottunk az emelkedőn és kényelmesen gurultunk le szinte Csákberényig, csatlakoztunk a Tojásgurító családi délutánhoz. A lazítás után már csak egy rövid táv volt vissza a réten keresztül.



Farsang

Vízkereszt után megkezdődött a farsang időszaka, így február 20-án mi is megtartottuk a maskarás mulatságunkat. Bemelegítésképpen kézműveskedéssel indult a délután, hogy mindenkinek legyen álarca, majd felvonultak a szebbnél szebb és ötletesebb jelmezesek, akiket a meghívott Zombori Band együttes meg is táncoltatott. A nagy mulatozás után jó étvággyal fogyasztottuk el az asszonyok által otthon készített fánkremekeket. Zárásként a tanmese sem maradhatott el, ami igazi könnyfakasztó előadásra sikeredett.



Tökparádé

Október végén felidéztük a rég elfeledett magyar népszokást: a sütőtök érésekor töklámpás készítése. Sokféle lámpás készült a gyerekek keze alatt, hol vidámabb, hol gonoszabb tekintetű, vagy éppen karácsonyi mécses hatású vagy kiscica formájú. Aki nem mert nekivágni a töknek, matricafestéssel vagy kartonpapírból is készíthetett őszi díszeket. A kedves anyukák sütöttek a gyerkőcöknek mindenféle tökös süteményt vagy pástétomot, hogy a nagy munka után legyen egy kis uzsonna.



Nyári tábor

Augusztusban ismét összegyűlt a kis csapat, az idei nyári tábor színhelye egy hangulatos ki vidéki kastély Somogy megyében, a Gesztenyés kastélyszálló. A gyerekek kedvükre fürdőzhettek a medencében, teniszezhettek, biliárdozhattak, focizhattak, de volt szervezett kirándulás is Kaposvárra és a közeli arborétumba, sőt többen még a Krisna-völgyébe is elutaztak.



2010.07.05-09. Napközis tábor

A júliusban megrendezett napközis tábor mindennapjaiból csemegézhetnek a látogatók a képek alapján. Sokszínű volt a program, többek között kézműveskedés, sport, gyalogtúra, mentőállomás és tűzoltóság látogatás, állatkert, balatoni strandolás...



Anyák-Apák napja

Anyák napja alkalmából a fiatalok megható műsorral, virággal és uzsonnával köszöntötték a kedves anyukákat, apukákat, nagymamákat, nagypapákat, dédiket. Ez alkalomból kerültek kiállításra a rajzpályázatra készült képek.



Majális

Április utolsó napján a játszótéren megrendeztük a máfaállító családi délutánunkat, ahol a gyermekek különböző népi - sportjátékokon vehettek részt, arcot festethettek, a lányok feldíszítették szalaggal a májfát, melyet a fiúk-férfiak felállítottak.



Húsvéti mulatság

Az idei húsvét alkalmából is megtartottuk a hagyományos húsvéti mulatságunkat, ahol a fiatal fiúk mellett a férfiak is elmondták kedvenc locsolóverseiket és jutalmul meg is kapták a hímes tojásokat a lányoktól.



Tojásgurítás

Kerékpárral átlátogattunk Csákberénybe a Nefelejcs Hagyományőrző Egyesület Tojásgurító családi délutánjára, ahol a gyermekek vidám tojásos játékokon vehettek részt, simogathattak állatokat.



Farsangi mulatság

A farsangi mulatság a gyerekek álarckészítésével kezdődőtt, majd minden gyermek megmutatta jelemzét, a családok előadták mókás jeleneteiket és a nevetésben megéhezett vendégek jóízűen fogyaszthatták az ízesebbnél ízesebb fánkokat.



Negyedik advent

Negyedik advent alkalmából hagyományainkhoz híven felállítottuk és közösen feldíszítettük a Mindenki karácsonyfáját, majd egy kis műsorral kedveskedtünk a vendégeknek: fúvós zenekar karácsonyi énekeket játszott, bemutattuk ás európai országok hogyan ünneplik a karácsonyt és előadtunk egy kedves és tanulságos mesét.



Harmadik advent

Harmadik adventen már mindenki egyre inkább karácsonyi hangulatba került, melyet fokozott a Luca-szék készítése, a boszorkányok tánca és a vidám kotyolás.



Második advent

Második adventen is összegyűltünk a Faluházban, ahol szintén kézműveskedtünk és még Mikulás is meglátogatta a gyermekeket, sőt még szaxofont is hozott magával az apró ajándékok mellett.



Első advent

Első adventi játszóházunkban a kézműveskedések után a gyerekek nagy örömére eljött hozzánk a Bohóc és a Bűvész.



Szakmai tanulmányút

Októberben meglátogattunk egy társszervezetet szakmai tanulmányút keretein belül Vassurányban, ahol ők műsort adtak alő, megvendégeltek bennünket, megmutatták falujukat.



Csákvári kerékpártúra

Őszi kerékpártúránk úticélja Csákár volt, ahol éppen Pásztortalálkozót tartottak, így mi is bepillanthattunk milyen is volt a pásztorok, betyárok élete.



Asztali tenisz verseny

A nyári programsorozatunk újabb állomása egy több kategóriás asztali tenisz verseny volt, melyet megelőzött a kezdők tanítása, játéka.



Nyári tábor - Nemesnádudvar

Az idei év nyári táborának helyszíne a nemesnádudvari Knáb panzió volt. Ismét vidám hangulatban teltek a programok, legyen az csipkemúzeum látogatás, kosárfonás, csónakázás-kenuzás, városnézés, strandolás.



Nyári foglalkozások

A nyár során több alkalommal vártuk a gyerekeket a Faluházba, ahol különböző játékokat próbálhattak ki, rajziskolán, kézműves foglalkozásokon vehettek részt.



Herendi és ajkai kirándulás

Júniusban tanévzáró és nyárköszöntő kiránduláson vettünk részt. A napot a herendi porcelánmúzeum és manufaktúra megtekintésével kezdtük, majd Ajkán a tó partján ebédeltünk és a délutánt a strandon töltöttük.



Gyermeknapi ajándékcsomag

A gyermeknapon ajándékcsomaggal vártuk a gyerekeket, melynek tartalmát az Élelmiszerbank pályázatán nyertük el.



Anyák napja

Az immár hagyományosnak mondható Anyák napi műsorunkon az Ifi tagozat a kisebb gyermekek bevonásával tartott egy szívmelengető műsort a kedves anyukáknak és apukáknak, felidézve a vidám gyermekkori élményeket is. A meghitt pillanatok után a "Zámoly rejtett kincsei" fotópályázat eredményhirdetésére is sor került, miután minden kedves vendég megtekintette a képeket.



Jeli arborétum

Rendhagyó anyák napi kirándulást szerveztünk a Jeli arborétumba, a rododendronok magyar hazájába. Jutalom volt ez az anyukáknak és leendő anyukáknak is, de az apukák és fiúk is jól érezték magukat. A virágok után a Somlói borvidék szőlőültetvényei között is tettünk egy sétát.



Pátkai kerékpártúra

Április 18-án 70-en gyülekeztünk a református templom előtt, hogy tavaszi kerékpártúránkra induljunk, óvodás kortól nagypapa korú résztvevőig minden korosztály képviseltette magát! Jól éreztük magunkat a szabadban, közösen főztünk egy finom bográcsos ebédet, lovas kocsiztunk, kirándultunk a pátkai víztározó körül és születésnapján köszönthettük Pieber Márkot.



Májfaállítás

A hagyományőrző májfa állításon zavartalanul folyt a kötélhúzás, célba dobás, arcfestés, lángos evés, no meg a pacal és marhapörkölt főzés. Az Őszidő Nyugdíjasklub idén is csatlakozott hozzánk, hogy énekszóra köthessék fel a lányok a színes szalagokat, s a legények-férfiak felállíthassák a fát.



Húsvéti mulatság

A húsvéti ünnep alkalmából mulatságot rendeztünk, melynek keretein belül igyekszünk ápolni a hagyományokat. A fiúk locsolóversekkel és kölnikkel, a lányok hímes tojásokkal készültek.



Keresés a honlapon
Weöres Sándor: Barangolók

Gyöngy az idő, vándoroljunk,
nincs szekerünk, bandukoljunk,
lassú folyó ága mellett
járjuk a halk fűzfa-berket.

Este a láb gyönge, fáradt,
lombok alatt nézünk ágyat.
Szöcske-bokán jő az álom,
száll a világ lepke-szárnyon.

Tisztelt Támogatónk!

Köszönjük, hogy a tavalyi évben a
Zámolyi Gyermekbarát Egyesület
részére ajánlotta fel adója 1%-át!
Idén is kérjük, segítse ezzel munkánkat,
családi és gyermekprogramjaink szervezését!

Adószámunk: 18497850-1-07